Így, hogy biztos már a helyem, megnyugodtam. Persze ez nem azt jelenti, hogy most már semmi nem történhet, de a gazda szava szent, ha azt mondta itt maradhatok, akkor maradok is. Épp délután hallottam hogy a főnök mamája megpróbált elhelyezni - csak hogy ne legyek itt, köszönöm nem kérek belőle, s azon sopánkodott, hogy milyen drága kutyát tartani, meg mennyi gondot jelent a kutya... Na jónak mondta :-D !

Gazdikám rögtön egy Alain Delon idézettel válaszolt (honnan szed ilyeneket nem tudom, ez a mániája): "”Aki képtelen szeretni egy kutyát, nem szereti az embereket sem.” 

Na szóval kutya marad....Vauuuuuuuuu

Nos hogy lássátok, hogy milyen környezetbe csöppentem, úgy döntöttem bemutatom a ház többi lakóját is lépésről lépésre:

Kezdjük hát fajtatársammal, a kicsi yorkival, aki mindig láb alatt van, s most leginkább egy partvisra hasonlít. Csodálom hogy még kilát a bundájából. Összsúlya jó ha van másfél kiló. Mesélte, hogy két éve - ugyanígy nyáridőben - költözött be a házba, s ha lehet őt még nagyobb ellenszenvvel fogadták a hímneműek.

Öregfiú már, majd' 10 éves, de ránézésre mindenki kölyöknek hiszi a mérete alapján. Ragaszkodik a gazdasszonyhoz, feszítővassal lehetne csak leválasztani róla...ha hazajön, rögtön ott fut a nyomában, ha leül, akkor ott ül mellette a széken, ... De ennyi és nem több... Ugatni  és morogni is csak azóta kezdett el, hogy megmutattam neki egy kutyának hogy kell viselkednie. Most már ő is fogadja a vendégeket - igaz csak tisztes távolból.

Holnap a macskákat mutatom majd be.

Vauuuuuuuuu