Tegnap reggel rendőrök jártak az utcában és kérdezgették a lakókat hogy láttak-e valami furcsát, merthogy az egyik házban besurrananó tolvaj járt. Nekem se tünt fel semmi. De hát én főként a saját házunkért vagyok felelős - ugyebár. Mindenesetre a hír hallatán úgy érzem erősödött a pozicióm, hiszen "jó a kutya a háznál" - na ez vagyok én. (A kistörpe az csak plüsjáték szobadísz.) Este látványosan le is heveredtem a lábtörlőre és nagyokat vakkantottam az arrajárókra. Hagy lássa a főnök is, hogy nekem ilyenkor kezdődik a műszak.

Meg is beszéltük a szomszéd ebbel hogy számunkra roppant előnyös egy-egy ilyen esemény. Szegénynek úgyis kifelé állt már a rúdja, mert azt mondta a gazdája, hogy "Bolond ez a kutya  - állandóan a farkát rágja!"

- Jó-jó van benne valami, dehát mit csináljon egész nap egyedül. Senki nem játszik vele, unatkozik...csak a farkát kergetheti, na néha eléri és jól beleharap...ő baja.

Én legalább zavarhatom a macskákat, futhatok egyet az utcában és még Gazdikám is játszik velem - vagy legalábbis ő így érzi, amikor délutánonként dobálja a labdát és treníroz. Ez utóbbi kész kabaré. Mindenáron meg akarja tanítani, hogy ül, meg fekszik, meg hozd ide a labdát...

Tudom én ezeket, de minek bohóckodjunk ?

A legjobb amikor már ő fekszik le és úgy mutogatja hogy ezt szeretné...na jó csak a kedvéért, meg azért a fincsi falatért amit utána ad. De mire jó ez ? Én se ugráltatom őt, igazán békén hagyhatna.

Na végre megunta...most felülök nappali őrhelyemre - egy kellemes pad a rózsalugasban - és innen szemlélem az utca forgalmát,

Vauuuuuuuuu